A gépesített hadviselés kérdésének szovjet megközelítése a két világháború között (2. rész)

Abstract

Isszerszon tábornok rámutatott arra, hogy a hadműveletek jellegét az I. világháború – az arcvonalak kiszélesedése és a csapatok mélységi diszlokációja miatt – alapvetően változtatta meg. A tábornok a tartalék szerepét jelentősen átértékelte, álláspontja szerint a tartalékok elsődleges feladatává a hadműveleti erőkifejtés mélységben történő fenntartása vált. Víziója szerint a katonai erők lépcsőzötten megvalósuló küzdelembe vetése mind hadászati, mind pedig hadműveleti szinten is szükségessé válik. Tevékenységének (is) köszönhetően fokozatosan kialakult a mély hadművelet elmélete, amely szerint a célszerű hadműveleti felépítés a következő: első (légi) lépcső: a légierő és légideszantcsapatok bevetésével, a célja a hadműveleti mélység bénítása; második (roham)lépcső: a csapásmérő hadsereg alkalmazásával, a célja a harcászati mélység áttörése; harmadik (sikerkifejlesztő) lépcső: célja gyorscsapatok bevetésével a hadműveleti siker elérése (M. Szabó Miklós: Az európai hadügy fejlődése a XIX–XX. században. Előadás. 140–142. kép.).

General Isserson pointed out that as a consequence of the First World War, the nature of military operations – due to the wider front lines and deeper dislocation of the units – changed basically. Isserson revalued the role of reserve troops, in his view their primary task is to maintain in depth the operational efforts. He assumed that the gradual application of the military forces will be needed in the future both on operational and tactical level. Due to his assumptions, the theory of the deep operations was formed gradually, as follows. In the first (air) echelon, the air force and airborne troops are to paralyse the operational depth. In the second (assault) echelon, the striking army’s goal is to break through the tactical depth. The goal of the third (success development) echelon is to achieve operational success by using rapid units.