A gépesített hadviselés kérdésének szovjet megközelítése a két világháború között (2. rész)
Absztrakt :
Isszerszon tábornok rámutatott arra, hogy a hadműveletek jellegét az I. világháború – az arcvonalak kiszélesedése és a csapatok mélységi diszlokációja miatt – alapvetően változtatta meg. A tábornok a tartalék szerepét jelentősen átértékelte, álláspontja
szerint a tartalékok elsődleges feladatává a hadműveleti erőkifejtés mélységben
történő fenntartása vált. Víziója szerint a katonai erők lépcsőzötten megvalósuló küzdelembe vetése mind hadászati, mind pedig hadműveleti szinten is szükségessé válik.
Tevékenységének (is) köszönhetően fokozatosan kialakult a mély hadművelet elmélete,
amely szerint a célszerű hadműveleti felépítés a következő: első (légi) lépcső: a légierő
és légideszantcsapatok bevetésével, a célja a hadműveleti mélység bénítása; második
(roham)lépcső: a csapásmérő hadsereg alkalmazásával, a célja a harcászati mélység
áttörése; harmadik (sikerkifejlesztő) lépcső: célja gyorscsapatok bevetésével a hadműveleti siker elérése (M. Szabó Miklós: Az európai hadügy fejlődése a XIX–XX. században.
Előadás. 140–142. kép.).
General Isserson pointed out that as a consequence of the First World War, the nature
of military operations – due to the wider front lines and deeper dislocation of the
units – changed basically. Isserson revalued the role of reserve troops, in his view their
primary task is to maintain in depth the operational efforts. He assumed that the gradual
application of the military forces will be needed in the future both on operational and
tactical level. Due to his assumptions, the theory of the deep operations was formed
gradually, as follows. In the first (air) echelon, the air force and airborne troops are to
paralyse the operational depth. In the second (assault) echelon, the striking army’s
goal is to break through the tactical depth. The goal of the third (success development)
echelon is to achieve operational success by using rapid units.
