A bíróság visszautasítási joga a német, osztrák és magyar perjogi kodifikáció tükrében1

Abstract

A német perjog a 16. század kezdetétől az egységes birodalmi perrendtartás megal­kotásáig az eshetőségi elvre épült, amely megkövetelte a felektől az előadásaik során a kumulációt; ennek elmaradása a későbbi előadást kizárta. A 18. század végétől azonban megindultak azok a reformmozgalmak, amelyek az úgynevezett liberális perrend kialakulását eredményezték. A tanulmány ezt a folyamatot vizsgálja, és arra a kérdésre keresi a választ, hogy egyáltalán miért alakultak ki a különböző (liberális, szociális és szocialista) modellek. A tanulmány végigveszi a legfőbb 18–19. szá­zadi német, osztrák és magyar reformtörekvéseket, valamint azon eszközöket, amelyekkel az elkészült perrendtartások a perelhúzást meg kívánták akadályozni. A liberalizmus ugyanis nemcsak a rendelkezési és tárgyalási elvek érvényesülését jelenti, hanem abban is megnyilvánul, hogy a bíróság hogyan tudta szankcionálni az ezekkel való visszaéléseket.

From the beginning of the 16th century until the enactment of the unified imperial code of civil procedure, the German civil procedure was based on the principle of contingent cumulation, which demanded aggregation from the parties in their submissions; a failure to do so resulted in the preclusion of latter submission. From the end of the 18th century, however, those reform movements started which resulted in the formation of the so-called liberal civil procedure. The study examines this period, and answers the question why these (liberal, social and socialist) models evolved. The study reviews the main German, Austrian and Hungarian reforms of the 18–19th centuries and also those tools with which the codified civil procedures tried to avoid the undue delay of the proceeding. This liberalism had an effect not only on the principles of disposition and party presentation but on the tools with which the court could sanction the abuse of these.