A tálib kormányzati válság

Abstract

A tálib államelmélet kidolgozatlan, a politikai rendszer sem meghatározott. 2021. augusztus 15-én elfoglalták a fővárost, Kabult, majd az egész ország az ölükbe hullott, a tálibok az 1996–2001 közötti Iszlám Emirátusukat újra bevezették, ám nincsen definiálva, hogy az milyen elvek alapján és mi módon működik. Ez a meghatározatlanság és a kidolgozottság hiánya eltérő értelmezéseknek nyújt lehetőséget, ami különböző hatalmi centrumok felemelkedésének ad teret: Haibatullah emír kandahári tanácsa, a Hakkáni-hálózat, valamint Baradar molla és Jákúb molla csoportja fémjelzik ezeket a hatalmi központokat. A tálib rezsim jövője e hatalmi központok egymáshoz való viszonyának alakulásától függ. Az általuk ellenőrzött területeken a tálibok a helyi közösségek révén, katonai-civil tanácsaik horizontális hálózata révén sikeresen, ám korántsem egységesen kormányoznak. Tanácsaik tevékenységében nem váltak el az államhatalom különböző ágai. Döntéshozóként, bíróságként, valamint kormányzati szervekként egyaránt sikeresebben működtek a hadurak és „kutyamosók” szövetsége által működtetett köztársasági kormány korrupt szerveinél. De ma már a tálibok a társadalmat szétforgácsoló centrifugális tendenciák visszaszorítására vallási diktatúra bevezetésével reagálnak. A tálibok kormányzása gazdasági téren nem mutat rossz képet. Világi és vallási adókból (’usr, zakát), vámokból, illetékekből, szabálysértési jövedelmekből az állam jelentős bevételekre tett szert. Fontos bevételi forrás az ópiumgazdaság, valamint a fegyverek és a műkincsek csempészete is. A centrifugális erők, a radikalizmus, a terrorszervezetek, bűnözői szindikátusok térnyerésével a tálib kormányzat számos kihívással szembesül. Ezeknek a kezelése során a tálibok frakciói különböző megközelítési módokat és praktikákat alkalmaznak, ami előbb-utóbb törést okoz soraikban. Életképes alternatívájuk azonban nincs. Túlélésük záloga, ha hatalmi belharcaik során a mérsékeltek kerülnek ki győztesen, és kooptálják a kormányzásba a társadalom különböző csoportjait.

The Taliban political system is not defined and its theory of the state is also undeveloped.The Islamic Emirate between 1996 and 2001 was introduced, but it is not definedon the basis of which principles and how it operates. This indeterminacy and lackof elaboration opens up opportunities for different interpretations, which gives riseof different power centers, Emir Haibatullah’s council in Kandahar, the Hakkánínetwork, and the group of Mullah Baradar and and Mullah Yaqub’s group arehallmarks of these centres of power.The Taliban react to the suppression of the centripetal tendencies that are tearingsociety apart by introducing a religious dictatorship. In the areas they controlled,the Taliban successfully governed through the local communities and with theirhorizontal network of military-civilian councils, but by no means uniformly. In theactivities of their councils, the various branches of state power were not separated.They functioned as decision-makers, courts and government bodies.The Taliban government is showing a better economic picture than what wasforecasted. From secular and religious taxes (’usr, zakat), customs revenues, levies,and rule violation fines incomes, the state obtained significant revenues. A significantsource of income is the opium economy and the smuggling of weapons and artifacts.With the strengthening of centripetal forces, radicalism, terrorist organizations,organized crime syndicates, they face unpredictable and uncontrollable processes.When dealing with them, the Taliban groups use different approaches and differentpractices, which sooner or later will cause a break in their ranks. However, theyhave no viable alternative. The key to their survival is if the moderates emergevictorious during their infighting for power and co-opt the various groups of societyinto governance.