A közérdekű munka büntetéskiszabási tapasztalatai egy aktakutatás fényében

Abstract

A büntetőjog feladata, hogy a jogrendszer egészének szankciós záróköve legyen. E feladatának egyrészt a jogsértések tiltásával és szankcionálásával tesz eleget, emiatt azt mondjuk, represszív jellegű. Bizonyos magatartások büntetni rendeltségének magában véve is van jogsértéseket megelőző, így preventív – sőt, erkölcsbefolyásoló – jellege, de a legjelentősebb ilyen hatás a ténylegesen kiszabott szankció alkalmazásához fűződik. A büntetőjog represszív és preventív funkciója nem jelent ellentétet, hanem koherens egységet alkot: a büntetőjog a büntetés (szankció) törvényi fenyegetése, annak bírói elrendelése, majd végül végrehajtása révén szolgálja azt a célt, hogy a jogsértéseket a jövőben megakadályozza (prevenció represszió által). A büntetőjog alkalmazásának represszív funkciója szükséges ahhoz, hogy a társadalom védelme büntetés (szankció) révén, igazságos módon, megfelelő garanciák mellett legyen elérhető. A társadalom védelmére tekintettel persze a büntetőjog közvetve mindig megelőző feladatot lát el. A büntetőjog érvényesülésének tehát lényegüket tekintve különböző, de szorosan egymásra épülő stádiumai vannak. Az első stádium, a törvényben büntetéssel fenyegetés, elsősorban generálpreventív célt követ. A második stádiumban az elkövetett bűncselekmény tettel, társadalomra veszélyességgel és bűnösséggel arányos viszonzásában kell keresnünk a célt. A harmadik stádium a büntetés végrehajtása során a speciálprevenciót és az elkövető társadalomba való (re)integrálását kívánja elérni. A büntetéskiszabás aktusának pillanatában összpontosulnak a tágabb értelemben vett büntetőjog valamennyi területének valóban létező és remélt hatásai. Ez az a pillanat, amikor a múltban elkövetett bűncselekmény miatt a jelenben, ám a jövőre tekintettel határoznak meg olyan szankciót, amely igazodva az elkövető társadalomra veszélyességéhez és személyiségéhez, arányos választ jelent az elkövetett cselekményre is, azonban legfőbb célja az, hogy az elítélt jövőbeli magatartását befolyásolja. A jól megválasztott büntetés tehát a generál-, de főként a speciálprevenció szempontjából elsőrendű fontosságú. Hatása és eredményessége értékelhető egyrészt a visszaesési mutatók, másrészt pedig a költségek szempontjából is. Ezekből a szempontokból a szabadság- vesztés – amellyel a jogalkotó szinte valamennyi büntetendővé nyilvánított magatartás megvalósítóját fenyegeti – a legrosszabb eredményeket produkálja. A legköltségesebb szankció és a visszaesési mutatói sem a legjobbak. Az alternatív büntetések bevezetésének gondolatához pontosan ez a felismerés vezetett az 1960-as években. A szabadságvesztés büntetést ebben az időben erős kritikák érték, különösen annak társadalomból kirekesztő, megbélyegző volta, valamint a bebörtönzéssel egyébként szükségképpen együtt járó nem kívánt mellékhatások, a börtönártalmak miatt. A szabadságvesztés kedvező rehabilitációs hatásai szintén kérdésessé váltak mind a társadalom szempontjából, mind pedig az elítélt vonatkozásában. Ez aztán azt eredményezte, hogy a büntető- politika egyre nagyobb erőfeszítéseket tett, hogy megfelelő alternatívákat találjon a szabadság vesztés helyettesítésére. A figyelem először a vagyoni tartalmú büntetések és a feltételes elítélés különböző formái felé fordult, valamint meg- születtek az első javaslatok a társadalom felé ingyenesen végzendő munka mint esetlegesen bevezetendő büntetés tárgyában is. Az ingyenes munkát mint büntetést elsősorban a rövid tartamú szabadságvesztések helyettesítésére szánták. Azóta elmondható, hogy a közérdekű munka a büntetőjogban fényes karriert futott be. Tanulmányunkban a közérdekű munka mint alternatív büntetés büntetéskiszabási nehézségeire próbálunk rámutatni, részben elméleti, de első- sorban gyakorlati megközelítésben.