Vonzások és választások : Aktuális kihívások és lehetséges válaszok a magyar börtönügyben

Abstract

A két világháború közötti magyar börtönügy egyik legkiválóbb alakja, Finkey Ferenc 1932-ben adta közre a Büntetési rendszerünk égető sebei című nagyszerű tanulmányát. Ebben a korabeli büntetőjogi berendezkedés fogyatékosságait ostorozza ugyan, de mintegy mellékesen utalást tesz a börtönbe- li férőhelyek és a bebörtönzöttek száma között feszülő ellentétre. Természetesen nem azonosítja túltelítettségként ezt a helyzetet, hiszen az akkor uralkodó büntetőjogi szemléletmód alapvetően a megtorlást helyezte középpontba, ezért a szűkös elhelyezés gyakorlatilag erre is rímelhetett, azaz közvetlenül mutatta meg az elítélt számára azt az alapvető büntetőfilozófiai axiómát, hogy: börtönben lenni márpedig nem jó! Ha Finkey ma élne, akkor ismét tollat ragadhatna és megírhatná a büntetés-végrehajtási rendszerünk égető sebei című munkáját is. A mai magyar valóság bőven szolgáltat ehhez ténybeli és jogi alapanyagot, mert közismert, hogy a magyarországi börtönök túltelítettek. Ez a kijelentés évek óta szinte már közhelynek számít, de ha a szavak puszta értelmén túl megpróbálunk le- ásni a mélyebb szakmai rétegekig, akkor jól láthatjuk azokat a káros hatásokat, amelyeket a fogvatartottak és a bv. szervezet egyaránt elszenvednek.