A magyar vasút személyforgalmi kihívásai a változó európai világban
Absztrakt :
A közösségi közlekedési rendszerek fő funkciója a mobilitás. A vasút az emberek mozgásterét nagymértékben kitágította, távlatokat nyitott, összekötötte egymással azokat a területeket, amelyek addig elkülönültek egymástól. A vasúti személyforgalomban kialakult a nemzetközi és belföldi turistaforgalom, amely a vasút megteremtése előtt szinte ismeretlen fogalom volt. Mind a korszerű, kényelmes, távolsági és város környéki személyszállítás, mind az áruszállítás érdekében a vasúti közlekedés jelentősége meghatározó, sőt az utóbbi években a „vasút reneszánszáról” beszélünk. Hipotézisünk, hogy a magyar vasút bizonyított, és személyszállításban a járvány idején is sikeresen alkalmazkodott a megváltozott környezethez. Elemzésünkben áttekintjük a vasúti személyszállítás helyzetét Magyarországon, valamint megvizsgáljuk kihívásait az európai helyzet tükrében. Az elemzés alapját hatályos jogszabályok és statisztikai adatok szolgáltatják. Az elemzés legfőbb eredménye, hogy a vasúti szektorban is alaposan megváltozott minden, de válsághelyzetben is bizonyított az ágazat.
The main function of the public transport service systems is mobility. The railway opened up horizons for people, connected areas that were separated before. New concept, international and domestic tourist traffic appeared in the public rail transportation. The importance of railway transport for modern, convenient, long-distance and suburban passenger transportation is crucial, as well as freight transport. In recent years we have been talking about the ‘renaissance of the railway’. Our hypothesis is that the Hungarian railway has proven and successfully adapted to the changed environment in passenger transport during Covid-19. The analysis is based on current legislation and statistics. The main result of the analysis is that in spite of the changes of the environment, the railway sector could successfully manage the crisis situation.