Az elveszett Paradicsom keresése: Posztkeresztény válság vagy keresztény társadalom?

Abstract

A tanulmány felidézi a keresztény vallás előtti ember találkozását a keresztény vallás tanításaival, majd nyomon követi a kereszténység gyengülésének okait, azaz a „természet Istenének” (deizmus) reneszánszát a filozófiában és a művészetekben. A keresztény szabadság a felvilágosodás korában még alkotóerő, azonban a vallással szembeni szekularizáció kísérlete is elindul, és két évszázadon át napjainkig bomlasztja a nyugati kultúra organikus szöveteit. A tudomány holtpontra jutott, mert továbbra sincs bizonyítéka az élet eredetére, és nincs válasza az emberi élet „céljára”. Kihalt-e az emberi közösség ösztönös igénye a transzcendens válaszokra? Kiégett és megérett-e a nyugati ember arra, hogy újra Istenben keresse a közösséget építő hitet és célokat? Elbukik-e a következő évtizedekben a szekularizált társadalom kísérlete? Elvesztik-e életképességüket a semleges társadalmak? Milyen lehet a kereszténység tézise és a szekularizáció antitézise nyomán születő 21. századi „szintézis”? Milyen jelek utalnak arra, hogy a nyugati kultúra közösségei megtalálják a keresztény vallás modern vagy posztmodern formáját? Következtetésünk, hogy a szekularizált szabadságeszmény és a politikai ideológiák sem tudtak, és a tudomány sem tudott közösségépítő és közösségmegtartó erővé válni. A vallási hagyomány mint közösségépítő erő és közösségi őskép tartósan nem helyettesíthető. Kétszáz év kétségbeesett útkeresés után a keresztény vallás újjászületése lehet a kiút a nyugati ember válságából. Napjainkban a konzervatív politika, benne a nemzetpolitika és a nemzeti valláspolitika erősödése is ebben a történelmi áramlásban értelmezhető. A konzervativizmus felismeri, hogy a jézusi tanítások, a keresztény istenelv 21. századi üzenetekkel újra felébresztheti az „örök igazságok” hitét, az elveszett Paradicsom keresését, és újra nagy közösségi erővé válhat. The study assumes how pre-Christian people met Christian religion, then follows up the causes effecting the weakening of Christianity, that is to say the renaissance of “God of Nature” (deism) in philosophy and arts. The Christian freedom remained a constructive power in the era of enlightenment; however, the first secularisation attempts that had started by that time disrupted the organic tissues of the Western culture for the last two centuries. Sciences came to a standstill since it neither could prove the origin of life nor could answer the meaning of life. Has the instinctive demand of human communities for transcendental responses disappeared? Has the Westerner got burned out and reached the point where it searches the community building beliefs and meanings again in God? Will the experiment of the secularised society fail in the next decades? Will the secular states loosing religious roots lose their viability, too? What characterises the synthesis of the 21st century arising from Christianity’s thesis and secularisation’s antithesis? What are the signs that Western communities are going to find the modern or postmodern form of Christian religion? Our conclusion is that neither the ideal form of secularised freedom, nor political ideologies, nor science itself could have become a new community building and integrating power. Religious tradition as a community building spirit and a common archetype cannot be replaced for long. After a desperate two hundred year-long ‘period of quest’, the revitalisation of Christian religion could respond to the disruption of Western communities. Nowadays, conservative politics, including policies for national upswing and the strengthening of the national religious life, should be seen within this historical flow. Conservatism recognises that Christian community teachings and the Christian God principle with messages in the 20th century could bring about a resurgence of the common beliefs in ‘eternal truth’ and the common search for lost Paradise of Western humans.