The Cult of Saint László (Saint Ladislaus) in the Hungarian Army

Abstract

Every July, in Letkés and Ipolyszalka (Slovakia), the St. László Division of the Comrade Union of Hungarian Parachutists commemorates – related to the King St. László festivals – Hungarian soldiers who served in the Division in the last months of WWII. The Division had nothing to do with the Waffen-SS nor with the armed corps of the Hungarist Movement. It was a part of the Royal Hungarian Defence Forces, which still kept some elements of old traditions. King László, compared to other supporter or branch patron saints, was a decisive hero to Hungarian soldiers until WWII and the establishment of the Soviet type bolshevik regime in Hungary. Although after the regime change, St. László was again recognised as ‘the patron saint of riflemen’, and from time to time he is commemorated with a mass or a concert, his influence remains far behind the period before WWII. In this study we are trying to get answers, why the cult of St. László – and other branch patron saints – has not developed in the Hungarian Defence Forces since the change of the political system, although the legislative environment makes it possible. We would like to reveal those deeper historical and intellectual historical reasons that prove that not only leftist ideology, and its extreme Bolshevik form, but also the ideology of liberal democracy cannot identify with St. László’s – and other patron saints’ – figure. We are pointing out that in the current ideological milieu, there are insufficient grounds for the branch patron saints, besides ceremonial activities, to become an awareness-raising power. It is not a judgement, but a hypothesis which is formulated so that we can reflect on the phenomenon authentically. We can say that the democratic legislation has reached its maximum with allowing religious freedom in the Hungarian Defence Forces. As numerous works have been written about St. László’s life and cult, his role in tradition and arts, we touch upon this when it serves to prove the assumption. Minden év júliusában, Szent László király ünnepéhez kapcsolódóan emlékezik a Magyar Ejtőernyős Bajtársi Szövetség Szent László Hadosztály baráti köre Letkésen és a szlovákiai Ipolyszalkán azokra a magyar katonákra, akik a második világháború utolsó hónapjaiban a hadosztályban szolgáltak. A hadosztálynak sem a Waffen-SS-hez, sem a Hungarista Mozgalom fegyveres alakulataihoz nem volt köze. Részét képezte a tradicionalitást még nyomokban őrző Magyar Királyi Honvédségnek. László király a többi segítő vagy fegyvernemi védőszenttel való összehasonlításban is, a második világháborúig és a szovjet típusú bolsevik diktatúra magyarországi kiépítéséig meghatározó példakép volt a magyar katonák számára. Bár a rendszerváltás után Szent Lászlóra ismét mint a „lövészek védőszentjére” tekintenek, időnként szentmisével, ünnepi hangversennyel emlékeznek rá, hatása messze elmarad a második világháborút megelőző időszaktól. Ebben a tanulmányban arra keressük a választ, hogy mi az oka, hogy bár a jogszabályi környezet lehetővé tenné a komoly Szent László – és más fegyvernemi védőszent – kultusz kialakulását a Magyar Honvédségben, ez mégsem történt meg a rendszerváltás óta. Szeretnénk feltárni azokat a mélyebb történelmi és eszmetörténeti összefüggéseket, amelyek alátámasztják, hogy nemcsak a baloldali ideológia és annak szélsőséges bolsevik formája, hanem a liberális „demokrácia” ideológiája sem tud azonosulni Szent László – és a többi fegyvernemi védőszent – alakjával. Rámutatunk, hogy a jelenlegi „ideológiai” miliőben nincs realitása, hogy a fegyvernemi védőszentek a protokollaritáson túl valódi tudatformáló erővé váljanak.