A libanoni keresztények biztonsági helyzete

Abstract

A Közel-Kelet országaiban a keresztények biztonsági helyzete jelentősen eltér. Ez az állami diszkriminációtól és megszorításokon keresztül egészen a szélsőséges iszlám katonai, illetve félkatonai szervezeti által történő üldöztetésig terjed. A közelmúltban az Iszlám Állam és más szervezetek keresztényekkel szemben elkövetett kegyetlenkedései miatt a keresztények biztonsági helyzete kapcsán az elemzés-értékelések legfőképp Szíriával és Irakkal foglalkoztak. Libanonról és a libanoni keresztényekről kevés szó esett. Libanon az egyetlen közel-keleti ország, melynek tartósan keresztény vezetője van, és jelenleg a keresztények „viszonylagos” békében élnek. Ez azonban nem mindig volt így. Az „ország”, akárcsak a régió, sokszor volt a vallások, sőt felekezetek vagy akár a különböző rítusok közötti csatározások színtere. Elég a közelmúlt egyik legvéresebb polgárháborújára gondolni (1975-1990). Bár a társadalmi feszültségek, a politikai rendszer problémái sokkal szerteágazóbbak, de a vallási elem valamilyen szinten mindig megjelenik a konfliktusokban. Ez érthető, hiszen Libanon vallási és felekezeti szempontból heterogén. Könnyű a társadalmi feszültségeknek vallási színezetet adni. Tizenhét (vagy egyes elemzések szerint tizennyolc vagy tizenkilenc) vallást és felekezetet ismernek el Libanonban államilag. Nyilván a meghatározó vallási közösségek száma ennél jóval kisebb, ezek a következők: a keresztények (azon belül is a maroniták a leghangsúlyosabban), a drúzok, a szunnita és a síita iszlám hívei. A legmeghatározóbb a síita és a szunnita muszlim, és a keresztények közül a maroniták aránya. A keresztények a jelenlegi libanoni társadalom 39-40 százalékát teszi ki. A többi közel-keleti országhoz képest ez valóban magas, hiszen a második és harmadik helyen osztozó Egyiptomban és Szíriában is csak alig 10 százalék keresztény él. Ugyanakkor a keresztények száma ennél jóval nagyobb is volt a térségben, egyes időszakokban elérte a hatvan, hetven százalékot. Etnikailag a keresztények többsége arab, de a libanoni keresztények egy része az ókori föníciaiak leszármazottjának tekinti magát. Egyháztani szempontból az első századi keresztényekre vezetik vissza magukat. Nyilván ez alól kivételt képeznek azok, akik az iszlám hitből tértek át a kereszténységre. A kereszténység térségi története a szent iratok beszámolója szerint a keresztény hit alapítójával, a Názáreti Jézussal kezdődött, aki érintette a Tírusz vidékét, és meggyógyított egy „ördögtől megszállott” kánaáníta gyermeket (Mk 7,24-30). A keresztény hit intézményes megalapítóinak jelentős képviselői, Péter és Pál apostolok pedig a föníciaiaknak hirdették az evangéliumot. Pál hosszabb időt töltött el a tiruszi és szidoni „hívek” közösségében. Az első megtérőket a későbbi Antiochiai Patriárkátusba integrálták. A katolikus közösség térségi megerősödéséhez jelentősen hozzájárultak a szerzetesrendek: a ferencesek, a jezsuiták, a lazaristák és a vincés nővérek, akik különösen az oktatás és egészségügyi rendszer fejlesztésében váltak jelentőssé.

The level of security Christians enjoy in the Middle East is widely different depending on where do they live. The may take the form of official discrimination and limits on the right to practice some of their rights to physical persecution by military or paramilitary organisations. Currently the world’s attention is mainly focused upon the Christians of Iraq and Syria, who have been the victims of gruesome acts of violence committed either by the so called Islamic State or other similar organisations. One of the consequences of this state of affairs is that not many people pay attention to events in Lebanon and the fate of Lebanese Christians. Lebanon is the only country in the Middle East which has a Christian political leader and where Christians live in relative peace. However, this state has not always been as peaceful as it is today. On the other hand this country has often experienced political and military conflicts between followers of different religions, denominations or people who belonged to different rites of the same religion. This fact is best illustrated by the events of the bloody Lebanese Civil War of 1975 – 1990. Although the roots of Lebanese political and societal tensions are not merely religious in nature, yet the denominational element is an ever present one. This is not surprising, since the country has a very colourful religious landscape which can transform any conflict into a religous one. The Lebanese state officially recognises 17, or according to some researchers 18 or 19, different religions and denominations. The most powerful of these are the, mainly Maronite, Christian, the Druze and the Sunni and Shiite Muslim community. This paper examines interdenominational relationships between these groups by focusing on two issues the security situation of Lebanese Christians and the diplomatic activities of the Holy See.