A szuverenitásfogalom változásának 21. századi fejleményei
Absztrakt :
A nemzetállamok, mint évszázadokon keresztül domináns pozícióban lévő entitások „első
az egyenlők között” jellegű pozíciójával szemben a 20. század második felétől több irányból is
sikeresnek mondható „offenzívát” indítottak. Ennek nyomán szinte feltérképezhetetlen számú
szerző beszél a hagyományos (nemzet)állami szuverenitás erodálódásáról, elhalványulásáról,
vagy egyenesen annak eltűnéséről – bár a „posztmodern” korban született államelméleti írások
a rendelkezésükre álló premisszákból gyakorta egymással szöges ellentétben álló konklúziókat
vonnak le. Ma már egyáltalán nem állítható minden kétséget kizáróan, hogy a legfőbb hatalom
egyedüli letéteményese az állam volna, ahogyan a megváltozott szuverenitásjegyek katalógusa is
legfeljebb példálózó, és állandóan változó jelleggel határozható meg. A 20. század utolsó negyedétől jelentkező globalizációs, regionalizációs, illetve deregulációs tendenciák alapjaiban kezdték
ki a hagyományos nemzetállam-központú felfogást és konstrukciót. A monetarista–neoliberális
tanok uralkodóvá válása azt eredményezte, hogy korábbi pozíciójukhoz képest „perifériára” kerültek az államok. Ezek az irányzatok ugyanis a piaci folyamatok elsődlegességét, az állam gazdasági és társadalmi beavatkozásának drasztikus mértékű visszaszorítását, valamint a nemzetközi
gazdasági integráció szükségességét hirdették. A globális szabályozó hatalmak (IMF, Világbank,
WTO, OECD) és a transznacionális társaságok befolyásának növekedésével párhuzamosan
a nemzetállamok hagyományos szuverenitása egyre képlékenyebbé vált.
The nation states, as against entities through centuries with a primus inter pares viewpoint, from
the second half of the 20th century started an “offensive”, which is considered successful. As a result,
almost an unplottable number of authors talk about the erosion, fading or even disappearance
of the traditional (nation) state sovereignty – although state theoretical writings from available
premises, which were born in the “postmodern” era, were often in contrast with each other, and
drew different conclusions. Today, we cannot absolutely claim without any doubt, that the sole
depository of supreme power would be the state, as the changed catalogue of sovereignty-tickets
is maximum exemplar, and it can only be defined with an ever-changing nature. From the last
quarter of 20th century globalization, regionalization and deregulatory trends corroded the
traditional conception and construction fundamentally. As monetarist and neo-liberal doctrines
became dominant, the states went to the “periphery” compared to their previous viewpoint.
These trends announced the primacy of market trends, drastic reduction of economic and social
intervention, and the need for international economic integration. Due to the prominence of the
global regulatory authorities (IMF, World Bank, WTO, OECD) in parallel with the increasing
influence of transnational corporations, the traditional sovereignty of nation states has become
increasingly plastic.